Képzeljük el, hogy a vízparton sétálgatva, egy ember kiabálása üti meg a fülünket:

„- …be kell vallanom, valójában nem gondoltam, hogy a víz hőmérséklete ilyen erőteljes befolyással lesz az erőnlétemre… Persze gondolhattam volna, hogy
a tudatalattim a didergésre irányítja át minden erőmet… az az igazság, hogy most már kissé nyugtalankodom, mert időről időre alámerülök és csak nagy nehezen tudom a víz fölé kapálózni magam. Fönn áll a veszélye, hogy ténylegesen elfogy az erőm… pszichésen már amúgy is közel járok ahhoz, hogy feladjam. Milyen hülye vagyok! Egyedül jöttem, gondoltam, csak megmártózom és tessék, így jártam. Esélyem sincs, hogy valaki meghallja
a segélykiáltásomat: segítség! Pedig az most nagyon elkelne….”

Most képzeljük el, hogy ugyanott sétálva a következőket halljuk:

” – Segítség! Segítség!”

Melyik esetben kezdünk el rohanni a hang irányába, hogy a vízbe vessük magunkat, mert valaki bajban van?

Na ugye.

Sok vállalkozó úgy kommunikál, mint az első szerencsétlen flótás.
Tücsköt, bogarat összehordanak, mert nem tudják eldönteni, hogyan kellene maguk, az üzletük, a portékájuk felé irányítani a vásárlók figyelmét. Ebben a filmben ezt foglalom össze.
(Nagy hőség volt aznap, meg kell hagyni.)